
TOP MIX
" Bélavári Bányatavak"

Verseny szabályzat:
Nevezési lista:
Versenybeszámoló:
Beszámoló a versenyről!
A verseny reggel hét órai sorsolással kezdődött, melyen minden csapat megkapta Top Mix ajándék etető és pellet anyagokat, majd minden csapat ivott egy körte pálinkát. A reggeli ( Mangalica tepertős kenyér, lila hagyma, tea, kávé. Nyolc órától 3 szektorra osztva verseny. Az időjósok napközbeni viharral fenyegettek, a halak nem ettek, a nyárfa szösz beterítette a tavat, a 11 órai mérésnél már várható volt hogy több helyen nullás fogás lesz, de több csapatnál mértünk tíz kiló feletti részeredményt is. 12 óra után valóban megkezdődőtt a front előtti forró levegő beáramlása, közben több csapat is fogott néhány 3 - 8 kiló közötti ponytyot is, kárász dévér, csuka, fekete sügér is került a horogra. 15 órára elkészült az ebéd, megérkeztek a hideg üditők, a sör és a kemencés még meleg kenyér is. A versenyvégi mérlegelésnél előkerült néhány szebb példány ponty is mely szépen verte a tíz kilót. A bőséges ebéd elfogyasztása után az eredmény hirdetéssel és viharral záródott a verseny. De erről már beszéljenek a számok és a képek.
Legnagyobb hal:13.570 pont. Jéger László
III. hely: Fishing Fanatik Team 18.570 pont
II. hely: 24.680. pont Sógik Team.
I. hely: 33.810 pont Jégcsákány Team.
1. szektor 2. hely: TOP MIX ajándék Csattogó Tehén Tőgyek Team.
2. szektor 2. hely: TOP MIX ajándék Kapitalec Team.
3. szektor 2. hely : TOP MIX ajándék A Szépség és a Szörnyeteg Team
A 28 csapatból 10 csapatnak nem sikerült halat fogni. A többi csapat összesen:127.5 Kg halat fogott Az összes darab szám: 74 hal volt. Köszönjük a szponzorációt, köszönjük a részvételt.
Jövőre Veletek ugyanitt: Szakács István elnök

